Család és KarrierPONT

Egy inspiratív és befogadó közösségi tér családbarát szolgáltatásokkal a család és a munka összeegyeztethetőségének segítéséért.

Email: csak.kecskemet@gmail.com

​Telefon: +36 76 / 737 - 193

Székhely:

6000 Kecskemét, Reile Géza utca 22.

  • Család és KarrierPONT

A Fornetti gyermeknapján jártunk

A elmúlt hétvégén tartotta a Fornetti gyermeknapját. A cég kecskeméti és a kiskunfélegyházi telephelyén színes gyermekprogramokkal, játékokkal és sok-sok finomsággal várta a munkatársak családjait, gyermekeit.


A hiros.hu is kilátogatott a kecskeméti rendezvényre, ahol játszó, sütiket majszoló gyermekek seregével találkoztunk. Arcfestés, ugrálóvár, trambulin, kézműveskedés, motorozás, célba dobás mellett a gyermekek megismerkedhettek az utakon sokszor látott Fornetti kamionokkal, de rendőrmotort, rendőrautót és tűzoltókocsit is meg lehetett nézni.


A rendezvényről először Horváth Gyulát, a cég egyik munkatársát kérdeztük.


Horváth Gyula kereskedelmi képviselő - Háromgyermekes családapaként csak azt tudom mondani, hogy remek a Fornetti gyermeknapja. Gyermekeim pörögnek, alig tudom összeszedni őket. Ahogy látom a kollégáim is hasonlóan érzik magukat. A cégnél kereskedelmi képviselőként dolgozom már kilenc éve. Elmondhatom, hogy a Fornetti végig figyelemmel kísérte ahogy felnőttem, ugyanis 19 éves korom óta itt vagyok. Megnősültem és jöttek a gyermekek, egymás után három. Most a feleségemmel együtt öten jöttünk el a gyermeknapra. Mindig is családbarát volt a cég, és most is az. Ha a gyermekekkel kellett szabadságra mennem, nagyon rugalmasan kezelték, azonnal volt rá megoldás. Ez óriási segítség.


Bánhidi Attila vezérigazgatót is megtaláltuk a gyermekek sűrűjében. Arról kérdeztük, hogyan jött a gyermeknap gondolata.


Bánhidi Attila a Fornetti vezérigazgatója - A cég menedzsmentje nagyon respektálja a munkatársainknak azt az odaadást, ahogyan a cég irányában végzik a munkájukat és teszik dolgukat. Azt látjuk és tudjuk, hogy rengeteget vannak távol a családtól, az otthontól. A gyermeknap ennek egyfajta viszonzása. Lássák a gyermekek, hogy hol vannak a szülők akkor, amikor nem velük vannak. Hol dolgoznak, hol keresik meg a család életéhez, fejlődéséhez szükséges forrásokat, hogy nekik is jó legyen. Mi szeretnénk tenni és teszünk is érte, hogy érezzék, számunkra az egész életük fontos. Nemcsak a munkájukra vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogyan élnek, hogyan boldogulnak. A gyermeknap ennek a megnyilvánulása a Fornetti menedzsmentje részéről. Szeretnénk ebből hagyományt teremteni, ugyanis a Fornettinél elsődleges szempont, hogy annak is legyen jó, aki megtermeli azt az értéket, amit a cég létrehoz.

Az pedig egy óriási elismerés számunkra, hogy itt a Fornetti gyermeknapján a mosolygós gyermekarcok jelzik, termékeink finomságát. Egyetlen egy nemzetközi zsűri díja sem tud számomra annyit adni, mint amikor a gyermek őszintén azt mondja a termékre, hogy finom. A Fornetti erre mindig nagyon figyelt. Finom legyen a termék, de mindezek mellett a vevői elvárásoknak, valamint az élelmiszerbiztonsági szabályoknak is megfeleljen. Számunkra a minőség nem csak cél, a legfontosabb eszköz.


Forrás: hiros.hu

Széchenyi 2020
Család és KarrierPONT Kecskemét
  • Család- és KarrierPONT Kecskemét